Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 88 perc, 2001
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Robert Rodriguez
forgatókönyvíró: Robert Rodriguez
operatőr: Guillermo Navarro
díszlettervező: Jeanette Scott
jelmeztervező: Deborah Everton
zene: John Debney, Danny Elfman, Los Lobos, Marcel Rodriguez, Robert Rodriguez
producer: Elizabeth Avellan, Robert Rodriguez
executive producer: Cary Granat, Bob Weinstein, Harvey Weinstein
látványtervező: Cary White
vágó: Robert Rodriguez

szereplő(k):
Antonio Banderas (Gregorio Cortez)
Carla Gugino (Ingrid Cortez)
Daryl Sabara (Juni Cortez)
Alexa Vega (Carmen Cortez)
Alan Cumming (Fegan Floop)
Tony Shalhoub (Alexander Minion)
Teri Hatcher (Mrs. Gradenko)
Robert Patrick (Mr. Lisp)
Cheech Marin (Felix Gumm)
Danny Trejo (Isador "Machete" Cortez)
George Clooney (Devlin)

Kémkölykök 3D Game Over

Ingrid és Gregorio Cortez kémek, de már 9 éve a családnak élnek, és nem vállalnak semmi megbízatást. Ügynöktársaik sorozatos és titokzatos eltűnése azonban arra készteti a házaspárt, hogy újra felöltsék álcáikat, és akcióba induljanak, ám hamarosan egy rejtélyes tévés figura várának tömlöcében találják magukat a mesefigurákká mutált, elrabolt ügynökök között! Két gyermekük, Carmen és Öcsi még fel sem ocsúdnak a meglepetésből, és máris övék a főszerep: meg kell menteni anyát és apát.

Kémkölykök 3-D - Game Over

Talán inkompetenciát kellene bejelentenie a Kémkölykök 3-D című térhatású videojáték-film kapcsán e cikket író kritikusnak, mivel nem túlságosan sok köze van ahhoz a egészen újkeletű szubkultúrához, amelyben a mai 5-14 éves gyerkőcök idejük javarészét töltik. E videojáték mizéria nem vizsgálható a hagyományosan alkalmazott Ingmar Bergman - Sergio Leone - John Woo Mátrixban, a viszonylag ismert Tetris, vagy C-64-es Hunchback, és azon túl az érintőlegesen tapasztalt Doom-féle játékok pedig aggasztóan elavultnak tűnnek a modern digitálisan virtuális játékokhoz mérve, ez a mostani film (vagy mi) pedig éppen ezekre az ismeretlen csodákra épül.
Hogy mégsem hátrál meg, az azért van, mert úgy tűnik, filmtörténeti mérföldkő került itten bemutatásra.

Persze, voltak már korábban is kísérletek a számítógépes univerzum virtuális világának az onnan nézve elavultnak tűnő, hagyományos mozival történő házasítására, példaképpen a Toy Story, vagy éppen a Mátrix jut hirtelen eszembe, ezek azonban többé-kevésbé ötletes megvalósításuk ellenére is megmaradtak az unalmas, képregényszerű kétdimenzióban, míg a Kémkölykök 3 talán az első, amelyik teljes estét betöltően térhatású, háromdimenziós mozi. Ennek élvezetéhez azért szükség van a már ismert piros-zöld szemüvegre, hiába, semmi sem tökéletes, bár egyszer biztos az lesz.

A rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, operatőr, vágó, (akárhogy is számolom, ez biztos legalább ötszörös gázsi!), Robert Rodriguezt nyugodtan lehet most már a kommersz-film úttörőjének nevezni, hiszen eddigi, igen rövid életpályája (1968-ban született!) tele van kultikussá lett mozikkal. Az El Mariachi, a Desperado, a redhotchilli-western (copyright by me) első darabjai, az Alkonyattól pirkadatig tulajdonképpen egy acid-party víziója zombikkal és tévelygő pappal, a Faculty szintén remek horror-szatíra, míg a Kémkölykök 1-2 az ifjúsági kalandfilm megújítását célzó sikeres kísérlet.

A kémszerű Cortez család történetének harmadik epizódjában a legkisebb sarj, Juni a főszereplő. Fejest ugorva legújabb videojátékába, nem kisebb veszedelemmel veszi fel a harcot, mint a gonosz Toymakerrel, akit, három alteregójával egyetemben, Sylvester Stallone formál meg, nem kis öniróniával, viccesen. Nála csak az őt parodizáló George Clooney viccesebb, akit az Egyesült Államok elnöke szerepében üdvözölhetünk, érdemes megvárni a stáblistát! Ennyiből is látható, komoly a sztárparádé, pedig a Rodrigueznél kötelezően megjelenő Antonio Banderast és Salma Hayeket, valamint Steve Buscemit még meg sem említettem, más hírességek mellett.

De nem ők, és nem a film sztorija az érdekes, mindenki tudja úgyis, a kis Juni le fogja győzni a gaz Toymakert, hanem az a szédítő látvány és hangzuhatag, amit Rodriguez és értő stábja ebben a filmben előállított. A teljes egészében digitális technikával előállított film kb. 90%-a háromdimenziós szemüvegen keresztül élvezhető igazán, de így a hatás magával ragadó. Juni és Toymaker harca egy videojátékban zajlik, feneketlen mélységek fölött egy apró kőtéglán egyensúlyozva, lángoló lávafolyamon eszeveszett sebességgel szörfölve, gigantikus transzformerekké változva, milliótonnás pofonok hatását sértetlenül átélve mi csak a fejünket kapkodhatjuk, a kényelmes mozifotel realitásában csak az imént elfogyasztott ebéd bennmaradásáért aggódhatunk. Az illúzió tökéletes, az ebéd végül is csak-csak bennmaradt. Hiába, mint ahogy jóllakottan nem ülünk hullámvasútra, úgy ne üljünk be erre a filmre se teli hassal. Érzékeink garantáltan össze fognak kavarodni, úgy, ahogy talán még Anettka érzékei se, a messzi Bajkonurban.

A témához való inkompetenciámon imígyen ha centikre is felülemelkedve, azt mondom, a hagyományos meséket kedvelők, gyermekeikkel csak a hagyományos értékrendszert megosztani kívánók maradjanak a Keménykalap és Krumpliorr, vagy a Piroska és a farkas más jelegű retteneteinél, ám a liberálisabb szellemű szülők, akik nem tudják, vagy nem is akarják felvenni a küzdelmet a digitális veszedelemmel, nem fogják kihagyni Robert Rodriguez teljességgel értelmetlen, eszeveszett és szédítő, magával ragadó térmoziját.

(efes)

Ellentétben a jó nevű rendező korábbi megszólalásaival, ebben a filmben egyáltalán nem isznak tequilát, sem buggyant sört, nem tűnik fel Tarantino (Salma Hayek és Banderas mondjuk igen, de ennyi még belefér), ráadásul majdnem végig 3D-s szemüveggel kell nézni, mint a Freddie Krueger bosszúját.

Rodriguez filmje az általa, hmm, ábrázolni kívánt valamit (az ún. valóságtól jól megkülönböztethető módon) egy videojáték terébe helyezi: a látvány ennek megfelelően lélegzetelállító, s ennek csak kissé mond ellent, hogy a felnőtt mozinéző gyakorlatilag az első perctől szűkölve lesi, mikor nyílik a szabadba vezető ajtó. Pedig a dolog még szubverzív is egy kicsit: többek között a videojáték-adaptációk, továbbá a szombat délelőtti ún. ifjúsági kalandfilmek paródiája, sőt több is azoknál, elvégre egyedülálló, bár csalóka belső térélményt kínál, továbbá Stallonét s még egy féltucatnyi egyéb ún. sztárt (pl. Cheech Marint vagy a kretén G. Clooneyt), akik, bár szégyenkezve, de azért jól eltették a film után járó, igaz, meg nem érdemelt gázsit.

Stallone produkciója külön említést is érdemel, elvégre eddigi pályafutása csúcsaként egy személyben alakítja saját megnégyszereződött énje valamennyi darabkáját, és még beszélget is bohókás álarcokba bújt szubénjeivel. Ilyenkor kell kötelességszerűen megemlítenünk, mennyire agyon tudja vágni a szinkron az eredeti akusztikus élményt (Stallone beszél! - ráadásul egyszerre több regiszterben!), de hát mindegy, nekik is élni kell valamiből.

Persze nem is ez a legvisszataszítóbb e filmben, hanem az a magatartás, ahogy a cinikus alkotók megcélozták az egyetlen fogékony célcsoportot, a begombázott tinédzserekét. Másra egyébiránt nem következtetünk a Kémkölykök 3-D-t elöntő gátlástalan idiotizmus láttán: nyilván nem csupán szemünk, de elménk is igényelne egy speciális szemüveget, amellyel helyreállna a kép, vagy legalább minden szereplő archetipikus rovarrá vagy olmék szoborrá változna, ami ugyan szintén rémületes, de ugyanakkor mókás is a maga módján. A gyerek mint olyan a filmkészítők perverz logikája szerint pont olyan hülye, mint az apja, csak éppen nagyobb a fantáziája - amiért lényegesen veszélyesebb is. Mozi után nyilván hazamegy, szabadon engedi a bohóchalat, kirúgja a tolószéket a nagypapa alól, azután fogja a tortakést, kinyitja vele a tévét és megpróbál belemászni, de nem tud a sok kurva drót miatt. A fölnőtt meg rettegve nézi a mozit, mert nem ért egy kukkot sem belőle, attól retteg, hogy még az utána következő generációknál is butább és lassabb felfogású, s legközelebb majd a Ki nevet a végén? 4D-s verziójában kell szerepelnie, ahol a való élethez hasonlóan folyton a cél előtt üti le őt egy még nála is nagyobb barom.

Kémkölykök 3-D: Game Over
(Spy Kids 3-D: Game Over, 2003)

A kiskorú ügynököket, Junit és Carmen Cortezt pályafutásuk legészbontóbb küldetésére vetik be: utazásra indulnak egy olyan 3D videó-játék virtuális valóságú világának belsejébe, amelyet a gonosz Játékosztó kifejezetten arra tervezett, hogy a játékot játszó gyerekek agyát "beszippantsa", s így ő uralkodjon felettük. A Kémkölyköknek bátorságuk, valamint fantasztikus technikai berendezések segítségével kell végigküzdeniük magukat a játék egyre keményebb, egyre nehezebb szintjein, hogy megmenthessék a világot.

Egyéb címek: Kémkölykök 3D
Nemzet: amerikai
Stílus: akció, fantasy, kémtörténet, családi, vígjáték, kaland, sci-fi
Hossz: 85 perc

filmkatalogus.hu